„Naponta egy alma, az orvost távol tartja”

Tudományos szemszögből

Naponta egy alma az orvost távol tartja”

Tudományos szemszögből

Kisgyermek korunk óta halljuk, sőt nekem még a háziorvosom rendelőjéből is van emlékem egy poszterről, amin a szállóigévé vált mondat volt olvasható, miszerint: ,,Naponta egy alma az orvost távol tartja”.

Dr. Michael Greger, orvos és táplálkozástudományi szakember, könyvében egy egész fejezetet szentel a gyümölcsöknek. Felhívja a figyelmet jótékony hatásaikra és rendszeres fogyasztásuknak jelentőségére. Egy adag gyümölcsnek az ő olvasatában 1 közepes darab, vagy 1 bögre felaprított, vagy negyed bögre aszalt, nem cukrozott gyümölcs felel meg. Az általa javasolt mennyiség 3 adag naponta. Természetesen túlzásba vinni se szabad még a jót sem, hiszen kcal a gyümölcsökben és zöldségekben is van, amiből, ha túl sokat viszünk be energiatöbblethez vezet, ami a hízás egyik fő oka.

Egy 2010-ben kiadott, Global Burden of Disease Study című tanulmány alapján az Egyesült Államokban az elhalálozás és a betegségek kialakulásának első számú oka a nem megfelelő étrend (második helyen a dohányzás következik). 2010-ig ez volt a történelem legnagyobb elhalálozást és betegségek kockázati tényezőit vizsgáló projekt. A tanulmányban 50 ország több mint 300 intézményének közel 500 kutatója működött közre. Külön feltüntetik az eredmények között, hogy a legnagyobb hiba a táplálkozási szokásokban a kevés gyümölcs fogyasztás.

A gyümölcsök tökéletes gyors nassolni valók lehetnek, azonban érdemes kicsit tovább gondolni is őket. Alkalmasak sütésre (alma), főzésre, párolásra (körte), vagy akár grillezésre is (ananász), ha valaki nyitott az új ízekre. Természetesen hétköznapibb feldolgozásra is remek opciók vannak. Ilyen a házi aszalás, így el tudjuk kerülni a magasabb cukor tartalmat, hiszen a gyümölcsök magukban is tökéletesen édesek. Az élelmiszeriparban azért cukrozzák pluszban az aszalványokat, mert súlyra árazzák be, és így a gyártók számára költséghatékonyabb… Visszatérve a különböző feldolgozásokhoz, a turmixolás is kiváló lehetőségnek bizonyul. Manapság a préselés is egyre népszerűbb, ami sokkal jobb, mint a semmi, azonban a rostot ilyen módon nem viszed be a szervezetedbe, ami viszont szükséges a gyümölcsökben és zöldségekben található polifenol kötéséhez.

2011-ben a Washingtonban megrendezett Experimental Biology kongresszuson adta elő Bahram H. Arjmandi és Margaret A Sitton (floridai táplálkozáskutatók) közös tanulmányukat. 160, 45-65 év közötti női önkéntessel dolgoztak. Véletlenszerűen két csoportra osztották a részvevőket. Az egyik csoport 75 gramm aszalt almát, a másik pedig aszalt szilvát fogyasztott naponta. 3, 6 és 12 hónap után végeztek rajtuk vizsgálatot. Az almát fogyasztó csoport esetében, már fél év alatt 24%-os LDL-koleszterin szint csökkenés volt tapasztalható.

A koleszterin csökkentő hatása mellett javítja a zsíranyagcserét, csökkenti az érelmeszesedés és más gyulladásos folyamatok kialakulását. Egy nagyon finom és könnyen beszerezhető gyümölcsről van szó, hiszen alma egész évben megtalálható a boltok polcain, de természetesen az általunk termelt, vegyszermentes gyümölcsnél nincs jobb!

Téma szakértő és a cikket írta

Szerb Kata

Képek: stock.adobe.com, pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük