Avagy a boldog élet az anorexia leküzdése után, egy végzős dietetikus hallgató vallomása
Mindannyiunknak joga van a boldogsághoz, tegyünk érte közösen!
Avagy a boldog élet az anorexia leküzdése után, egy végzős dietetikus hallgató vallomása
Interjú Enyingi Viviennel
Enyingi Vivien a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán tanul és gyűjti tapasztalatait már 4 éve.
A jövendőbeli dietetikusnak volt szerencsém feltenni néhány kérdésemet.
Kedves Vivien, mi volt az ok, ami miatt gimnáziumi tanulmányaid végéhez közeledve a dietetika irányába húzott a szíved?
Enyingi Vivien: Őszintén szólva elég nehezek voltak számomra a gimnáziumban eltöltött évek. Szinte majdnem a kezdetektől fogva anorexia nervosával lettem diagnosztizálva. Hirtelen 76 kilóról 38 kilóra majd a végzős év végére 56 kilóval engedtek az utamra. Nehezen tudtam megtalálni a helyes irányt, ami a táplálkozást és az egészséget illeti, egyből elhittem minden információt, amit találtam különböző oldalakon, valamint rossz tapasztalatokat szereztem a kórházban a személyzet hozzáállásával kapcsolatban az én, és hozzám hasonló állapotban szenvedőkkel szemben. Szerintem ott határoztam el, hogy ha egy mód van rá, hozzá szeretnék járulni mások egészségéhez, hogy ne történjen velük hasonló eset. Ha mégis, akkor pedig megfelelő tudással a megfelelő információt tudjam átadni nekik, ami segít a felépülésben.
Mik a tapasztalataid az egyetemmel kapcsolatban (tárgyak, oktatók, lehetőségek)? Volt esetleg kedvenc tárgyad, oktatód?
Enyingi Vivien: Egész jó tapasztalataim vannak, valahogy mindig azt éreztem, hogy ebben a közösségben senki sincs hátrahagyva, mindenkire próbál valaki figyelni és segítünk egymásnak. A tantárgyakkal kapcsolatban az elején voltak problémáim, hiszen nem teljesen tudtam mire számítsak, nem mindig akartam elhinni, hogy ez a tantárgy nekem valaha hasznos lesz. De valahogy mindig ki kellett szedni egy-egy apró darabot minden tantárgyból, hogy beépítsem egy másikba és összeálljon a teljes kép. Így az utolsó évre szinte minden értelmet nyert.
Az oktatók nagy része közvetlen és a diákok érdekeit nézi. Persze ahogy fejlődik a tudásunk és saját gondolatmenetet építünk ki magunknak, nem mindenben fogunk egyetérteni az oktatók véleményével, de ezeket megtudjuk beszélni és nem fordul elő konfliktus, hiszen mindennek több oldala lehet. Sokszor a tanárok is mernek tanulni a diákoktól! Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy elég sok fiatal és fiatalos oktatónk van. Én nagyon kedveltem velük a tankonyhai gyakorlatot, ahol főztünk, ott talán még felszabadultabbak mertek lenni, így sokszor elmosódott a tanár diák vonal.
Így, hogy három és fél évet már magad mögött tudhatsz, biztosan rengeteg információval lettél gazdagabb a táplálkozástudománnyal kapcsolatban. Változtak az étkezési szokásaid mióta ezt tanulod?
Enyingi Vivien: Ó, rengeteget változott. Az anorexia nervosa után sokáig kerestem, hogy mi a nekem legjobban megfelelő táplálkozási forma. Voltam lakto-ovo-vegetáriánus közvetlen utána, majd vegyes táplálkozású másodéves, majd újra vegetáriánus és szépen lassan a negyed évet teljesen növényi alapokra fektetve kezdtem. Szerencsére ez a sokszínű táplálkozás nem csak engem világított rá arra, hogy nem szabad elzárkózni bizonyos ételektől, dolgoktól, hanem családtagokat és közeli ismerősöket is tudtam az én utammal motiválni, amivel ők is kicsit nyitottabbak lettek ezáltal változatosabban és egészségesebben táplálkoznak.
Tanulmányaid végéhez közeledve biztosan vannak már jövőbeli terveid, céljaid. Mesélnél róluk?
Enyingi Vivien: Valószínűleg szeretnék mesterképzésen részt venni. Mellette szeretném jobban beleásni magam a növényi alapú étkezésbe, illetve majd kipróbálni magam külföldön is. El szeretném érni, hogy az emberek számára minél megfoghatóbb legyen a dietetikus, mint kifejezés és mint szolgáltatás és szeretném főleg a fiatal felnőtt, gimis korosztályt megfogni majd a személyiségemmel. Hiszen sosem lehet elég korán kezdeni az egészséges és tudatos életet. Ha választanom kell, hozzám a legközelebb a primer prevenció áll, de ehhez még hosszú út vezet. Az elsődleges cél egy sikeres államvizsga.
Mi a véleményed magáról a városról, Pécsről?
Enyingi Vivien: Az első pár évben úgy éreztem, hogy minden megvan amire csak vágytam. Szórakozás, barátok, egyetemi élet, pezsgés. Most, hogy kicsit benőtt a fejem lágya és ahogy én is kezdek megnyugodni, valahogy a város is a nyugodtabb, visszafogottabb arcát mutatja. Kedvelem Pécset, de szeretném megtartani magamnak ezt a helyet, mint az egyetemi városom, amihez sok szép emlék fog fűzni majd.
Utolsó kérdésként pedig kanyarodjunk el egy picit a tanulmányoktól. Hogyan töltöd a szabadidődet, mivel kapcsolódsz ki?
Enyingi Vivien: A 4 év alatt igazán megszerettem sportolni. Sosem gondoltam volna, hogy az a lány, aki egy iskolakört kínkeservesen tudott sétálva teljesíteni, az valaha 10-12 kilométereket fog futni. (Az idei cél a 22 kilométer, a 22. születésnapom alkalmából.) Amíg nyitva voltak az edzőtermek a Mecsek fitnesz nagyon jó kikapcsolódást nyújtott. Valamint megtanultam igazán jól főzni és sütni. De ezek mellett az életem szerves részét képezi a divat és a modern művészet, amit, ha nincs is időm űzni, nézni is sokszor kielégítő.
Köszönöm az együttműködést interjúalanyomnak. Azt hiszem Vivien története igazán motiváló lehet mindannyiunk számára!
Riporter: Szerb Kata
Képek:Pixabay.com; stock.adobe.com
