Egy kamionos és egy dadus – életük legszebb mixe

Avagy milyen felnőtt kort álmodunk meg gyerekként

Egy kamionos és egy dadus – életük legszebb mixe

Kezdő szülőként nagy vágyakat dédelgetünk a gyerekeinkkel kapcsolatban: legyen sikeres, népszerű, zseniális. Aztán, ahogy múlnak az évek, ezek az igények valami jóval mélyebb vággyá alakulnak. Legyen boldog. – Keith Stuart”

Kisgyermekként sokszor álmodoztam arról, hogy vajon mi is leszek, ha nagy leszek. Természetesen – mint szerintem mindenki más is -, erre a kérdésre minden héten más választ adtam, és olykor teljesen ellentétes szakmákat választottam magaménak.
Hogy ezek közül vajon melyik is valósult meg? Őszinte leszek, elég sok.

Mixeljünk össze egy kamionos apukát és egy dadus anyukát, mi lesz a végeredmény? Egy több lábon próbálkozni álló lány.

Mint mondtam, elég sok szakma foglalkoztatott kisgyermekként. Azonban 10 éves koromban szinte bevésődött számomra, hogy az egészségügy az a terület, ahol nekem dolgoznom kellene. Akkoriban eldöntöttem, hogy orvos leszek, amelyre természetesen a szüleim is pozitívan reagáltak, annak ellenére, hogy az ő szakmájuk is fontos a társadalomban és szinte nélkülözhetetlen is. (Hiszen ki szállítaná az építőipar egyik fontos elemét: a cementet, ha nem a kamionos, és ki vigyázna azoknak a szülőknek a gyermekére napi 8 órában, akik dolgoznak a megélhetésért?) Nem szerették volna, ha ezen az úton megyek én is tovább. Mindig azt mondogatták, hogy „vigyem valamire az életben”.

Az egyetem kérdése nehéz volt számomra, hiszen az első jelentkezésem alkalmával nem vettek fel az orvosi egyetemre – amely legnagyobb vágyam volt -, ezért halasztottam. Így kerültem el, egy műkörmös tanfolyamra, ahol megszereztem a szakmát. Büszkén mondhatom el, hogy ma már egy kis szalonban dolgozhatok és szinte mindennap „dirigálhatok” a lányaimnak azzal kapcsolatban, milyen mélyre és milyen hosszú időre tegyék be – természetesen a lámpába a kezüket.

Mi lett az egyetemmel? Másodéves mentőtiszt hallgatóként büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csodálatos szakmát tanulhatok és, hogy már most ilyen hatalmas elméleti tudással rendelkezem az élettan és anatómia terén.

Miért állok több lábon? 10 év kemény munkájába került, de végre büszkén elmondhatom, hogy nemsokára kiadásra kerül életem első regénye is, amely számomra hatalmas sikert jelent. Ez a 3 „szakma”, amelyben tevékenykedek teljesen eltérő egymástól, mégis annyira közelinek érzem magamhoz, hogy egyáltalán nem tudnék választani, ha kellene.

Mindezek mellett maximálisan büszke vagyok a szüleimre. De hogyan is lehet egy gyermek büszke a felnőtt szüleire? Egyszerűen.
Édesapám mindennap egy 40 tonnás szerelvénnyel szeli a magyar utakat, amely egyszerűnek hangozhat. Azonban nap mint nap 100%-os figyelemmel kell haladnia több száz kilométeren keresztül, hiszen bármelyik pillanatban adódhat valami probléma az önhibáján kívül is. Nem beszélve a temérdek szabályról, amelyet, ha nem tart be, akkor milliós bírságokról beszélhetünk.

Édesanyukámat pedig említenem sem kell, hogy milyen lehet napi 8 órában 25 gyermekkel együtt lenni, és mindegyikre ugyanannyi figyelmet szentelni, miközben az ő feladatait is el kell látnia. Úgy gondolom egy gyermekkel is nehéz, és az esetek többségében fárasztó, nem ám 25-ször ennyivel.

Igaz, én nem ezeket a szakmákat választottam, de tapasztaltam általuk, az ezekkel a munkákkal járó terheket, és pozitívumokat is, és úgy gondolom jól választottam.

A cikket írta:

Czine Vanessza

Képek: pixabay.com, stock.adobe.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük