Az infláció és a Fed inflációra adott reakciói

Avagy le tudja győzni az Amerikai jegybank (Fed) átmeneti politikai hibáját?

Az infláció és a Fed inflációra adott reakciói

Avagy le tudja győzni az Amerikai jegybank (Fed) átmeneti politikai hibáját?

Minél később reagál megfelelően az amerikai jegybank az inflációs folyamatokra, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy erősen be kell húznia a politikai fékeket, ami piaci zavarokat és szükségtelen gazdasági fájdalmat okozhat. A Fed-nek most két dolgot kell gyorsan tennie.

Túl sokáig tartott, de az Egyesült Államok jegybankjának kulcsfontosságú tisztviselői végre elismerték, hogy hónapok óta rosszul jellemezték azt az inflációs hullámot, amely nagyobbnak és tartósabbnak bizonyult, mint amire számítottak. Ez a felismerés üdvözlendő, különösen annak a valószínűsége miatt, hogy az infláció kellemetlenül magas marad a következő hónapokban is. Nemcsak a Fed, hanem tágabb értelemben az Egyesült Államok és más nagy gazdaságok számára is az a kihívás, hogy eligazodjanak egy olyan politikai terepen, ahol a kommunikációt és a végrehajtást jelentősen bonyolultabbá tette az infláció „átmenetinek” való alapvető félreértelmezése.

Az infláció év eleji kezdeti jellemzése érthető volt. Márciustól májusig különösen erős bázishatások érvényesültek, mert az év korábbi időszakában az inflációt lenyomta a világgazdaság COVID-19-re reagáló leállása. Ezen túlmenően a döntéshozók azt remélték, hogy a piacok gyorsan feloldják az erőteljes kereslet és az elmaradó kínálat közötti kezdeti eltérést, ahogy a gazdaság továbbra is nyit.

Nyárra néhányunk számára világossá vált, hogy az ilyen átmeneti tényezőket hosszabb távú problémák kísérik. A cégek részletezték az ellátási láncukban fellépő zavarok tartós jellegét. A munkaerőhiány megsokszorozódott, ami tovább fokozta az infláció költséghatékonyságát. Kevés cég – ha egyáltalán van ilyen – arra számított, hogy ez a két probléma hamarosan megoldódik – és ezt számították árbevételi számításaikban is.

A Fed azonban ahelyett, hogy az adatok fényében újra megvizsgálta volna kezdeti inflációs felhívását, az infláció szépen lassan megduplázódott. Az átmeneti állapot néhány hónap helyett néhány negyedévet jelent, és egyes kommentátorok és tisztviselők még a „kiterjesztett átmeneti”, a „tartós átmeneti” és a „gördülő átmeneti időszak” fogalmát is magukévá tették. Ennek során szem elől tévesztettek egy átmenetinek tűnő jelenség elemzését.

Valami átmenetit széles körben átmenetinek és gyorsan visszafordíthatónak tekintenek. A gazdasági szereplők – akár fogyasztók, akár termelők, akár bérből és fizetésből élők – nem látnak okot fogyasztási magatartásuk megváltoztatására. Ehelyett „átsiklanak” a pénzromlás ez időszak alatti jelenségén.

A nyár végére azonban világossá vált, hogy a gyakorlati viselkedés megváltozik, különösen az infláció folyamatos emelkedése miatt (októberben 6,2%-ra a fő fogyasztói árindex és 4,1%-ra az alapvető személyes fogyasztási kiadások árindexe, a Fed által preferált szelvény). Ennek ellenére a klasszikus viselkedési csapdákkal összhangban a Fed egy átmeneti koncepcióhoz ragaszkodott, Jerome Powell elnök pedig november utolsó hetében ismét ragaszkodott ahhoz, hogy „az infláció jelentősen csökkenni fog a következő évben”.

Sokan helyesen jegyzik meg, hogy a Fed-nek nincsenek eszközei az ellátási láncok feloldására vagy a munkaerő részvételének növelésére. De ha a Fed még tovább fenntartotta volna ezt az átmeneti inflációs gondolkodásmódot, akkor fennáll a veszélye, hogy a jövőbeni áremelkedések egy másik erős mozgatórugóját – a horgony nélküli inflációs várakozásokat – szabadjára engedi. És bár ez nem jelentené az 1970-es évek két számjegyű inflációs rátáihoz való visszatérést, azt eredményezné, hogy az inflációs ráták továbbra is jelentősen meghaladják azt, amire a gazdaság és a pénzügyi piacok biztonságosan be vannak kötve.

Minél később reagál megfelelően a Fed az inflációs folyamatokra, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy – mivel erősen meg kell nyomnia a politikai féket – ez lesz a fő oka annak az átmeneti inflációs mintának, amelyre sajnos hitelt érdemlően vállalt. . De ha ily módon bebizonyosodik, hogy igaza van, a Fed káros belföldi recessziót, piaci volatilitást és destabilizáló hatásokat kockáztatna a világgazdaságban.

Ezt a mintát ismerik a gazdaságtörténészek. Az inflációs görbe mögé ragadva a Fed a monetáris politika hirtelen szigorítására törekszik, keményen megüti a keresletet, és kirántja a szőnyeget az árak emelésére és magasan tartására törekvő cégek alól. Sok munkás elveszíti állását, megfosztva a munkaerő alkupozícióját. A piacok pedig destabilizáló illikviditási rohamokon mennek keresztül, ami azt kockáztatja, hogy a már amúgy is nehézségekkel küzdő gazdaságra kedvezőtlenül visszahat.

Téma szakértő:

Koncz Zoltán

lapigazgató

Forrás:

https://project-syndicate.org

Képek:

https://freepik.com

https://aszepeletrefelmagazin.hu

https://helloszakerto.aszepeletrefelmagazin.hu

https://azolikreativ2020.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük