Avagy elérkezett e az ideje a magánszektor külföldi államadósságok finanszírozására?
A régi-új államadósság kihívás
A szuverén adósságveszélynek kitett szegényebb országoknak való segítségnyújtás érdekében a nemzetközi döntéshozóknak elő kell mozdítaniuk a magánhitelezők részvételét az adósságok újraformálásában és a szerkezet átalakításában. Ezenkívül további pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk, amely lehetővé teszi ezen országok folyamatos beruházásait a fenntartható fejlődéshez.
A COVID-19 világjárvány egyik legösszetettebb öröksége lesz az államadósság magas szintje a legtöbb országban. Ez vissza tükrözi a kormányok megnövelt kiadásait a válság leküzdésére, valamint az adóbevételek összeomlását, ahogy a gazdaságok 2020-ban láthatóan és érezhetően összeomlottak. Ennek eredményeként sok alacsony és közepes jövedelmű országot fenyeget az államadósság.
Bár sok fejlett ország nagymértékben eladósodott, kamatuk történelmi mércével alacsony – és reálértéken negatív. A fejlődő országoknak, annak ellenére, hogy a COVID-19 válság idején kevésbé élesen növelték állami kiadásaikat, magasabb kamatot kell fizetniük államadósságukra. Ezek a kamatok és a kockázati felárak, amelyeket a szegényebb országok fizetnek a nemzetközi tőkepiacokon, emelkedhetnek, amint a fejlett gazdaságokban – és különösen az Egyesült Államokban – emelkedni kezdenek a kamatok.
Nem sokkal az éves Nemzetközi Valutaalap és a Világbank 2020. októberi találkozója előtt Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója sürgős reformokat sürgetett a nemzetközi adósságstruktúrában. De azok fogadtatása meglehetősen korlátozott volt.
Igaz, a G20 a járvány kezdetén elindította az alacsony jövedelmű országok adósságszolgálati felfüggesztési kezdeményezését, és tavaly novemberben kiterjesztette és kiegészítette azt egy olyan mechanizmussal, amely lehetővé teszi ezeknek az országoknak, hogy eseti alapon újratárgyalják tartozásaikat. De a magánszektor részvétele ebben a kezdeményezésben korlátozott volt, és semmi hasonlót nem kínáltak a közepes jövedelmű országok számára (bár egyesek-különösen Argentína és Ecuador-képesek voltak újratárgyalni adósságaikat a meglévő keretek alapján).
„Válasz a COVID -adósságveszély kockázataira” – írja a Friedrich Ebert Alapítvány New York -i Irodájának és a Consensus Building Institute friss jelentése a fejlődő országok előtt álló kihívásokról. A testület által összeállított, korábbi kormányzati tisztviselőkből, magánjogászokból és akadémikusokból álló, az államadósság-szerkezetátalakításokat tanulmányozó csoport számos kulcsfontosságú üzenetet tartalmaz.
Nem minden fejlődő országnak kell átstrukturálnia adósságait. Valójában a jelenlegi válság egyik figyelemre méltó jellemzője az volt, hogy a magántőke – beáramlások ezekbe a gazdaságokba gyorsan – körülbelül két hónap alatt – visszatértek a finanszírozás éles kezdeti „hirtelen leállt” utáni időszakhoz. De a Brookings Institution Homi Kharas, a testület tagja arra figyelmeztet, hogy a kockázatok igencsak magasak. Az általa elemzett 120 fejlődő ország 90% -a spekulatív vagy nagy kockázatú adós. Ezek együttesen teszik ki a 2021–22-ben esedékes adósságszolgálat több mint felét.
A nemzetközi döntéshozóknak ezért két olyan célt kell követniük, amelyeknek – amint azt a jelentés is hangsúlyozza – kölcsönösen erősíteniük kell egymást. Elő kell mozdítaniuk a magánhitelezők teljes körű, méltányos és átlátható részvételét az adósságok újraformálásában és szükség esetén szerkezetátalakításában. Ezenkívül további pénzügyi támogatást kell nyújtaniuk, amely lehetővé teszi a fejlődő országok számára, hogy fenntartsák a fenntartható fejlődésbe irányuló befektetéseiket.
E célkitűzések közül az első megköveteli az állami és magánszféra államadósságának átláthatóságát mind a hitelezők, mind az adósok számára. Rövid távon ez magában foglalja az államadóssággal kapcsolatos részletes információk megosztását (nyilvánvalóan a kereskedelmi szempontból érzékeny információk bizalmasságának megőrzésére vonatkozó rendelkezésekkel). Ennek tartalmaznia kell a fedezett kötelezettségek részleteit, valamint az állami vállalatok és a szubnacionális kormányok adósságait, amelyeket a nemzeti kormányok támogatnak.
A hosszú távú megoldás egy államadósság-nyilvántartás létrehozása, ahol részletes információkat oszthatnak meg az államadósok és hitelezőik között, az összesített információkat pedig nyilvánosan hozzáférhetővé teszik. Ugyanilyen fontos, hogy a fejlődő országok belső jogrendszereinek el kell fogadniuk az adósságátláthatósági előírásokat, a hitelező országoknak pedig szigorúbb szabályokra van szükségük, amelyek az adósságszerződések végrehajthatóságát azokra az esetekre korlátozzák, ahol ezek a szabványok érvényben vannak.
Ezenkívül be kell tartani a hitelezőkkel szembeni hasonló bánásmód elvét az adósságok újbóli lehívása és esetleges átstrukturálása során. Az e folyamatokban részt vevő valamennyi félnek – az elismert elsőbbségi hitelezők kivételével – nyilvánosan el kell köteleznie magát ezen elv betartása mellett, a nemzetközi pénzintézeteknek pedig a rendelkezésükre álló eszközökkel kell biztosítaniuk, hogy az államadósok és minden hitelező betartsa azt.
A hitelező országok pénzügyi szabályozói belföldi szabályozási ösztönzőket kínálhatnak a nemzeti pénzügyi intézményeknek (különösen a kötvénytulajdonosoknak), hogy részt vegyenek ezekben a folyamatokban, a hitelminősítő intézeteknek pedig számolniuk kell az államadósságok szerkezetátalakítás utáni kilátásaival. A multilaterális fejlesztési bankoknak (MDB-k) és a hivatalos hitelezőknek fontolóra kell venniük a hitelek javításának biztosítását a magánhitelezők számára a szerkezetátalakítás keretében, amikor ez a közérdeket szolgálja-például a magánhitelezők részvételének ösztönzésével az adósságcserékben és a szociális és zöld kötvények vásárlásában .
Az államkötvény-szerződéseket szabályozó joghatóságoknak mérlegelniük kell olyan intézkedések bevezetését, amelyek megakadályozzák, hogy a hitelezők visszaéljenek jog rendszerükkel az állampolgárokkal szembeni kedvezményes behajtást kérő hitelezők helyett a jóhiszemű szerkezetátalakítási folyamatokban, amelyek hasonló elbánáson alapulnak. Ez segíthet megakadályozni, hogy olyan súlyos problémák ismétlődjenek meg, amelyekkel Argentína néhány évvel ezelőtt szembesült New York bíróságain.
A második cél elérése érdekében az MDB-knek további finanszírozást kell biztosítaniuk, hogy segítsenek az alacsonyabb jövedelmű országoknak fenntartani a fenntartható fejlődés szempontjából kulcsfontosságú befektetéseket. Ez azt jelenti, hogy az MDB -ket kellően tőkésíteni kell – ez a kérdés 2009 -ben a G20 célkitűzései középpontjában állt, de a jelenlegi válság idején hiányzott. Az adósságválságból kilábaló szuverén adósoknak viszont fontolóra kell venniük az államtól függő kötvények kibocsátását (például a GDP-hez vagy az árukhoz kötődő kötvényeket), valamint a nemzetközi tőkepiacok támogatásával a hazai tőkepiacok fejlesztését vagy bővítését.
Téma szakértő:
Koncz Zoltán
Forrás:
Képek:
freepik.com
