A kandallókról és a kandalló üvegről röviden

Avagy üveges szakértői tippek a kandallóhoz és annak üvegéhez

A kandallókról és a kandalló üvegről röviden

Avagy üveges szakértői tippek a kandallóhoz és annak üvegéhez

A kandallóépítés nem kis beruházás, de épp úgy mint egy lakásfelújítás, ez is emeli az ingatlan értékét. Természetesen a befektetett összeg annak is megtérül, aki nem csak ezt a szempontot tartja szem előtt és elsősorban a havi fűtésköltségét szeretné minimalizálni, tehát hosszútávon gondolkodik.

Aki kandallót szeretne, annak alapvetően három fő költséggel kell számolnia: a kandallóbetéttel, a burkolat árával, és a kandalló üveggel.

Kandallóbetét:

Nem árt tudni, hogy a kandallóbetét adja a költség első legnagyobb részét a kandallóvásárlásnál, ugyanis ez a kandalló lelke, ez határozza meg a fűtés életét, tehát nem érdemes, sőt nem szabad rajta spórolni. Alapvetően két fajta kandallóbetét közül választhatunk. Ha az öntöttvas kandallóbetét tönkremegy, akkor sajnos az a kandallónk halálát is jelenti egyben, ugyanis, csak a teljes kandalló lerombolásával tudjuk kicserélni. A jó minőségű öntöttvas kandallóbetét akár generációkat kiszolgál, úgyhogy ha nagyon alacsony garanciát ajánlanak az általunk választott kandallóbetétre (max.1-2 évet), akkor kezdhetünk gyanakodni, hogy nálunk a fűtés nem lesz hosszú életű. (Általában 5-7 év garanciát adnak a jó minőségű kandallóbetétre.)

A lemezes kandallóbetét esetében a helyzet más – mivel samottéglával van körülvéve, a kandallóbetét nem tud átégni, kilyukadni. Ráadásul, ha mégis baja esne a kandallóbetétnek, akkor a javításhoz nem kell teljes rombolást véghezvinni.

Burkolat:

A fentiekből következik, hogy bárhol nézünk kandallót győződjünk meg arról, hogy tartalmazza-e a kandallóbetét árát, nehogy a fizetésnél derüljön ki, hogy sajnos milliós összeget nem tudunk erre a célra szánni. Az előre gyártott burkolatok esetében általában a feltüntetett ár kizárólag a burkolatra vonatkozik, nem tartalmazza a kandallóbetét árát és a beüzemeltetésre vonatkozó költségeket.

Az egyedi és előre gyártott burkolatnak egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Az első különbség magából a névből adódik, hiszen megeshet, hogy pontosan ugyanaz a kandalló lesz a szomszédunkban, mint a mi házunkban, bár ez nem mindenki számára jelent zavaró problémát. Az azonban mérvadó, amikor egy kompromisszumos megoldásba kell belemennünk, mert a kandalló se a lakásunk adottságaihoz, se az ízlésünkhöz nem passzol pedig jelentős összeget ráköltöttünk. Előnyt jelent azonban a gyorsaság – egy ilyen kandalló minimális idő alatt beüzemeltethető -, továbbá az exkluzivitás, hiszen ezen a szinten akár márványt is álmodhatunk a rezidenciánkba.

Üveg:

Mi a Csiszoltüveg Kft. (https://egyszerue­nuveges.hu) vágjuk le a hőálló kandalló üveget a kívánt méretre, amit rendelésnél ad meg. ROBAX ® hőálló kerámia sík üveg bármely méretre és alakra vágható és fúrható. Megmunkálhatósága, vágása megegyezik a normál üvegekével! 

Vastagsága 4 milliméter.

Az üveg kiszállításával sietünk, ahogy tudunk. Mert tudjuk, hogy a kandalló üvegre nagy szükség van. Sok helyen ez az egyetlen fűtés.

Kiszállítási idő az elmúlt évek statisztikája alapján a megrendelés napjától számított 1-2 munkanap alatt postára került 91 százalékban.

Az összes hőálló üveg élét elvesszük, hogy ne vágjon a széle és biztonságosabb legyen a beszerelése! Ez egy apró figyelmesség, ami nálunk mindenkinek jár.

Ez a tűzálló kerámia üveg nem összekeverendő az edzett üveggel. Az edzett üveg amit a sütőkben alkalmaznak csak fokozottan hőálló. kb 300 C fokig. Azután apró darabokra robban.

A Schott Robax hőálló kandalló üveg nagyon alacsony hő tágulással, és rendkívül magas, 700-800 ° C- hőmérséklettel is megbirkózik hosszú távon, rövid távon, akár 1200 fokig. A ROBAX ® hőálló kandalló üveg lehetővé teszi a kandalló belsejének a megtekintését és a tűz közeli érzetét, amely nem veszélyeztet a repülő szikráktól ellenben egy törött, elrepedt üvegnél! Az olyan funkciók, mint a hőmérséklet stabilitás, az áttetszőség, a hő átvitel és a hosszú élettartam, lehetővé teszik a ROBAX ® hőálló kandalló üveg számára, hogy tökéletes védelmet biztosítson a tűzveszélytől.

Van egy nagyon rossz tulajdonsága a hőálló kandalló üvegnek. Ha eltörik, sosem gyógyul meg magától!  Ki kell cserélni. 

Ha már van egy kandallónk, akkor jó lenne látni a benne lángoló tüzet, nem? Az akár órás koromsikálás rémálmát pedig talán nem is idézem fel senkinek… Nézzük mivel lehet mindezt elkerülni:

Először is minden használat előtt töröljétek át az üveget, ugyanis a következő begyújtáskor ráég a korom ez pedig a sokadik alkalom után arányosan nagyobb gonddal fog járni, ami szerintem mindenki türelmét próbára teszi!

Az ehhez szükséges kellékek pedig: egy erre a célra kijelölt textil és speciális kandallóüveg tisztító folyadék. Van, aki a zsíroldóra esküszik, de szerintem ezúttal nem csupán pénzszerzésből adták a kandallótisztító nevet ugyanannak a terméknek, hanem egy tényleg hatékonyabb tisztítószerről van szó – gyorsabb, praktikusabb és árban sem veszélyes (sőt, ha kiszámoljuk, hogy a zsíroldóból mennyivel többet kell használnunk a cél elérése érdekében, akkor máris megtérül a kiadott összeg.)

A tapasztalat azt mutatja, hogy a fa kiszárítása nem csak azért fontos, mert jobban fűt, hanem mert kevésbé kormosodik az üveg, így a család takarításért felelős tagja duplán hálás lesz, ha erre odafigyelünk!


Téma szakértő:

Koncz Gábor

üveges, lakberendező

https://egyszeruenuveges.hu

https://uveg-doktor.hu

Képek:

https://freepik.com

https://aszepeletrefelmagazin.hu

https://helloszakerto.aszepeletrefelmagazin.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük