A hipnotikus tudatállapot és annak mindennapi előnyei – bevezető rész

Avagy a hipnózist misztikus tannak tartani teljesen korszerűtlen nézet?

A hipnotikus tudatállapot és annak mindennapi előnyei – bevezető rész

Avagy a hipnózist misztikus tannak tartani teljesen korszerűtlen nézet?

A 20-as éveim elején járva mit sem tudván az élet nagy rejtelmeiről találkoztam a legnagyobb ellenségemmel, aminek , vagy „akikek” a mai napig hálás vagyok,ugyanis egy olyan utat mutatott nekem, amin érdemes volt elindulni.

Ez nem más volt mint a pánik. Mivel a szakemberek csak gyógyszeres kezeléssel tudják háttérbe szorítani, vagy enyhíteni a panaszokat,így nagy kockázatot jelentett volna az elmém és egészségem állapotára.

Ebben az időben próbáltam az agykontrollt, ami nagy segítséget nyújtott a panaszok enyhítésében, de nem adott 100% javulást. Elkezdtem a saját, megírt meditációs technikáimat használni, ami tartósabb és kézzelfoghatóbb javulást eredményezett.

Ennek örömére, elhatároztam, hogy segítek másokon is. Több autogén tréningen vettem részt, amit sikeresen el is végeztem.

Ezek után jöttek a meditációs estek, tanfolyamok, amiket úgyszint elvlgeztem, de nem éreztem elégnek. Aztán jött a nagy áttörés a pszichológiával.

2,5 évet tanultam pszichológiát, aztán elhatároztam, hogy mindenképp kell több, ami a hipnózis volt. Magyarországon elvégeztem egy hipnózis, hipnoterápiás képzést, ami után

sikeresen beindítottam a prakszisomat. A szakterületem a hipnoterápia valamint a hipnózis, az autogén tréningek és meditációk.

Pár év elteltével Németországba vezetett az utam, ahol ismét elvégeztem egy ráépülö, magasabb fokozatú hipnózis tanfolyamot,

valamint a testbeszéd, emberismeret, önismeret, önfejlesztés tréningeket. Jelenleg is a hipnózis online területével foglalkozom weboldal formájában.

A tovább képzéseim alapján a végzettségem szintje: Hipnoterapeuta, hipnotizőr, Coach, és hipnózisoktató.

Célom, hogy az embereknek olyat tudjak adni, amivel gyökeresen megváltoztathatják az életüket. Az én meglátásom szerint nem elegendő holmi sablont az emberekre tukmálni, amivel fényűző jövőt ígérünk nekik. A belső út, az egy kemény világ, de sikeresen megváltoztatható.

A publikációk témája:

– Autogén tréningek hatásai

– A meditáció jótékony hatása a mindennapokban

– Hogyan alkalmazzunk önhipnózist szakember nélkül

– Mit jelent a hipnózis – hogyan alkalmazzák

Az első publikációm várható témája: A módosult tudatállapot a hétköznapokban.

Téma szakértő:

Gordon Skrobár

Coach, hipnoterapeuta

https://sikerterv.com

Képek:

https:freepik.com EPS vektorok

https://aszepeletrefelmagazin.hu

https://helloszakerto.aszepeletrefelmagazin.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük